Egymillióan a magyar sajtószabadságért

2010. november 3., szerda

Párizs hídjai - Pont Marie

Egy sorozatba kezdek most bele ezen a blogon. Párizs hídjai. Szeretem őket, mindegyik egyedi történettel rendelkezik, némelyik igen régi, mások újabbak, kicsik és nagyok. A Szajna-parton sétálva rövid távolságokon belül újabb és újabb hidakra lelhetünk. A magyar közönség kevéssé ismeri a párizsi hidakat, kevésbé, mint a város más nevezetességeit. Ezt a hiányt igyekszem pótolni. A sorrend tetszőleges, ahogy épp eszembe jutnak.

A Pont Marie Szent Lajos szigetének közepétől ível át a folyón és az ugyanilyen nevű metróállomás mellett ér véget. Elegáns és egyben masszív régi híd benyomását kelti. Minden egyes pillérnél egy-egy kapu- vagy fülkeszerű mélyedést láthatunk, alattuk pedig háromszögű bástyákat, amik egyedivé teszik a híd megjelenését. Érdekes, hogy bár a fülkék nyilván szobroknak készültek, azokba sohasem helyeztek el egyet sem. Kőből épült nagy íveit 1635-ben fejezték be Christophe Marie, XIII. Lajos építészének tervei alapján. A híd tehát az ő nevét viseli, nem egy nőét, ahogy az ember az első pillanatban gondolná.

Kattints a képre a nagyobb mérethez!
A híd mindkét lábánál igen hangulatos részeket találunk, ahogy ez a második képen is látszik valamelyest. Ha figyelmesebben megnézzük, észrevehetjük, hogy mind az öt ív eltér egymástól. A Pont Marie a Szajna nulla kilométerkövének is számít. (A szárazföldi nulla pont a Notre-Dame katedrális előtti téren található, 600 méterre, délnyugati irányban.)




Kapcsolódó linkek:

Nincsenek megjegyzések: