A csapból is a kormány kritikája folyik, jogosan, hiszen amit művel, az minden várakozást alulmúl. Nem is erről szeretnék írni, hanem inkább a miértekről, hogy mi vezetett idáig? Az előző postomban elkezdtem arról írni, miért is nem vagyok jobboldali, amiben azt állapítottam meg, hogy a jobboldali gondolkodás a vezért és a nemzetet szorosan összekapcsolja, míg a baloldaliban a nemzet az alkotó polgárok laza szövetsége. Éppen ezért, minden más hibája mellett, ez is lehet a baloldali kormányzás szinte totális vereségének az oka. Ugyanis a magyar társadalom még ma sem képes a politikai önállóságra, gyenge a civil-társadalom, az állampolgári kontroll, az öngondoskodást pedig valamiféle liberális ármánynak tartjuk és azt tartjuk a legfőbb jónak, ha az állam képes minden szükségletünkről megfelelően gondoskodni. Ez bizony szükségszerűen a vezérkultuszhoz viszi a politikai erőket, kénytelen-kelletlen még az MSZP is megpróbálkozott vele, a valódi vezér nélküli pártok pedig eltűntek a süllyesztőben.
A mostani magyar politikai látásmód tehát egy-egy vezért lát és nem politikai pártok halmazait, nemigen foglalkozik azok programjaival, csak a személyekkel magukkal. Ezért is bukhatott Gyurcsány Ferenccel együtt a pártja is, és ezért lehet most kétharmados többsége az országgyűlésben a Fidesznek, mert Orbán Viktor karizmatikus személyisége meggyőzően tudott hatni a választókra. Ennek viszont szükségszerű következménye a politikai cinizmus hatalomra kerülése. A vezéreknek kijelölt pártvezetők ugyanis belátják, nem az a fontos, hogy mit teszel, hanem csak az, eléggé hisznek-e benned. Így a politika a vallásos hit terepe lett, mindenki igyekszik fanatizálni híveit. A politikai egyházak csatája pedig szükségszerűen vezet az "én igazságom az egyedüli" elvéhez és ahhoz a cinikus világlátáshoz, amelyet a jobboldali vezérkultusz kiválóan tud hozni.
A baloldal és a liberálisok tragédiája ebben az, hogy vagy jobbra tolódnak, ahogy Gyurcsánnyal az MSZP tette, vagy eleve gyengének és erőtlennek hatnak, mint a mostani vezetéssel. A mai magyar politikai életben az erő felmutatása alapvető fontossággal bír, a választók nem szívesen szavaznak gyengének tűnő szerveződésekre, kivált nem karizmatikus jegyek nélküli vezetőkre. Inkább adnak totális hatalmat egy abszolutista uralkodónak, mintsem egy nehezen átlátható, ellentétektől szabdalt pártformációnak, legyen bármennyire is dilettáns és cinikus az előbbi és legyen bármennyire is hatékony hosszú távon az utóbbi. Így ma, hacsak valóban nem történik egy gyökeres változás az emberek gondolkodásmódjában, Orbán Viktor sikerre van ítélve a cinizmus forradalmában, és ha sikerrel végre is hajtja annak célkitűzéseit, trónjáról bajosan lehet majd kimozdítani. Ez az orosz minta, a putyini kormányzás, ahol a vezér nem veszthet soha, legfeljebb ideiglenesen háttérbe vonul, de a főbb posztokon bizalmasai maradnak.
Ha gazdasági szempontból túléli is az ország Orbán dilettantizmusát, politikailag mindenképp súlyos métellyel kell megküzdenie, aminek egyaránt okozója bal- és jobboldal. A baloldal azért, mert beállt a sorba és Horn Gyulától Gyurcsány Ferencig a jobboldali gondolkodásnak próbált megfelelni, miközben finanszírozhatatlan vállalásokkal igyekezett a baloldaliság látszatát kelteni. Így jár az, aki állandóan az aktuális népakaratnak akar megfelelni, vélt vagy valós politikai céljai érdekében. Az egyetlen reményünk, hogy felnő egy olyan baloldali és liberális politikai elit, amely kitart elvei mellett, elveti a politikai cinizmust és képes hossszú távon gondolkodni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése