A Fidesz elsöprő győzelmével látszólag az aktív választók többsége jobboldalivá vált. Csak látszólag, mert a Fidesz valójában nem jobboldali párt a szó hagyományos értelmében, hiszen gazdaságpolitikája ma inkább populista baloldalinak mondható. Helyesebb lenne azt mondani, hogy konzervatív és erősen kevert gazdasági ideológiákat vall. Csupán azért hoztam szóba a Fideszt, mert ma ők a kiindulási pont, a helymeghatározók, célszerű hozzájuk képest meghatároznom magam, politikai véleményemet. Ami szinte mindenben ellentétes velük. Tehát egyáltalán nem vagyok a Fidesz értelmezése szerinti jobboldali.
De nem vagyok - a Fidesz által nemigen képviselt - gazdasági jobboldal híve sem, amit furcsa mód nálunk a legnagyobb baloldali párt, az MSZP képviselt 1994-től nagyjából 2000-ig, miközben igyekeztek ezt a rájuk ragadt jobboldaliságot valahogy levetkőzni és a baloldali értékeket megragadni. Mint tudjuk, kevés sikerrel. Ha a Progresszív Intézet elemzését nézem, eszerint az MSZP szavazótábor ezzel ellentétben, nagyon is baloldali gazdasági szemlélettel rendelkezik, csakúgy, mint a Fideszé, szinte minden paraméterükben egyformák (erősen baloldali, kissé konzervatív politikai látásmód).
Bármely, az emberek politikai beállítottságát mérő elemzés alapján a magyar emberek baloldaliak és kissé konzervatívak. Azt hiszem, ennek okát nem nehéz megfejtenie annak, aki ismeri a magyar valóságot. Nem is elemezném ezt, hanem inkább azt, miért nem vagyok én jobboldali?
A jobboldali politikai irányvonal, képviseljen bár akárhány baloldali gazdaságpolitikai elemet is, alapvetően jóval kevésbé érzékeny az egyén szükségleteire, sokkal inkább foglalkozik a társadalmi jó fogalmával. Az egyén ebben a relációban születésétől vagy megszerzett társadalmi státuszától függően, de egyenletesen köteles szolgálni hazáját, uralkodó osztályát. Az embereket statikus állapotban látja, ahogy a társadalom szerkezetét is jobban szeretné konzerválni, ami ha óhatatlanul változik is az idővel, de ez a változás lassú és irányított. Az én véleményem viszont az, hogy a társadalmi jó túlságosan elvont fogalom. A saját életünk viszont konkrétan megragadható és értékelhető. Mindannyian tudjuk, sikeresek vagy sikertelenek vagyunk-e, hogy optimistán vagy pesszimistán látjuk-e a jövőnket, hogy jól élünk-e avagy rosszul. Nem abban hiszek, hogy az egyénnek kell szolgálnia a társadalmat, hanem a társadalomnak az egyént és ez lényeges, alapvető különbség köztem és a jobboldali polgártársaim között.
Sokszor hallom, olvasom, hogy a "nemzeti eszmék" milyen csodásak, hogy az embernek "a hazájáért kell élnie", hogy "a többség véleményéhez alkalmazkodjanak a kisebbségek", hogy a világ attól jó, ha úgy élünk, ahogy az "hazánknak a lehető legjobb". Igen, tényleg csodálatosnak tűnnek ezek a pátoszos nemzeti, tömegeszmények, ámde ezek figyelmen kívül hagyják az individuum egyediségét, a szabad véleményt, hiszen aki másképp gondolja, az hamar ennek az egységnek az ellenfele, kerékkötője, ad abszurdum, az ellensége lehet. Ebben a valóságrendszerben a kozmopolita már szitokszó és a liberális a különcködésével, egyénieskedésével, a többséggel való szembenállásával kiszorul a nemzetből. Gyakran határozzák meg ezt úgy jobboldali polgártársaink, különösen az őket képviselő politikusok, hogy magyar- és idegenszívűek. A jobboldali világ ilyen fekete-fehér valóban.
Számomra azonban a világ színes! Tarka forgatag, amiben különös és még különösebb, egyszerű és nagyszerű emberek élnek, akik apró dolgaikkal vagy éppen hatalmas teljesítményükkel, de egyenként hozzájárulnak közös dolgaink jobbá tételéhez. A társadalom nem felülről, hanem alulról determinált, szabályozott és megélt. A nagy rendszerek minket szolgálnak és nem mi őket. Legalábbis abban az álomban, amit én modern baloldaliságnak gondolok. Vagy "nem-jobboldaliságnak".
A jobboldali világnézetben léteznek abszolút bűnök, amiket abszolút bűnözők követnek el. Sőt, meggyőződésem, a bűn fogalma is eleve jobboldali politikai hagyomány, ami bár akkor alakult ki, mikor még ilyen fogalmak nem léteztek, ám mára a jobboldali-konzervatív irányultságú emberek és csoportok definiálják. Sokszor olyan meggyőző erővel, hogy a baloldal is a büntetések szigorúságát látja helyesnek és nem a társadalomba beilleszkedést. Nem hiszek a büntetésben. Nem hiszek a börtönökben. Nem hiszek a kínzások jogosságában. Nem hiszek az abszolút bűnben. Úgy vélem, a bűn egyfajta negatív hatás, amely nem kívánt hatással van az életünkre. Nekünk úgy kell kezelni, hogy ez a hatás pozitívba forduljon. A jobboldali világ szerint viszont el kell tüntetni, meg kell semmisíteni a negatív erőket, minél erőteljesebben, hatékonyabban, annál jobb.
(folytatom)
